|
A Kolompos népzenei együttes bemutatkozik A Kolompos népzenei
együttes 1989-ben alakult. Nevünket egy népi hangszer után választottuk,
és mint „kolomposok”, hangadók, mindig törekedtünk arra, hogy
A dallamokat, mi is a még élő falusi „mesterektől” illetve az ő hangfelvételeikről tanultuk, tanuljuk, az előadásmódunk azonban a mai átlaghallgatóság elvárásait hivatott kiszolgálni, vagyis igyekszünk ezt az igen komoly műfajt emészthető, humoros és játékos formában népszerűsíteni. A Kolompos együttes egyébként 2000-ben különleges jubileumot ünnepel. Idén decemberben lesz tíz éve, hogy egy szinte véletlen felkérés során először léptünk fel gyermekközönség előtt, kimondottan az óvodáskorú kicsinyek számára szerkesztett műsorral. Előadásunk oly sikeres lett, hogy később is visszahívtak, és a felkérések hónapról hónapra megismétlődtek, így egy év alatt összeállítottunk egy nyolcrészes programot, amely októbertől májusig feldolgozza a magyar népszokásokat, a társadalmi-gazdasági-vallási ünnepeket, vagyis a JELES NAPOKAT. Mindezt olyan
játékos formában tettük-tesszük, amit eddig sok ezer gyermek maradandó
jó élményként élt meg, megint másoknak a műsorokon való közszereplés
Jelenleg 200 óvodával, illetve iskolával állunk kapcsolatban és évente legalább 300 alkalommal lépünk fel óvodás-iskolás korú közönség előtt. Az így szerzett „híveink” képesek követni bennünket az óvodán, iskolán kívüli programjaink helyszínére, még ha az messze is esik lakóhelyüktől. Mindez egy komoly felelősséget is ró ránk, aminek mi minden időben szeretnénk maximálisan megfelelni, azáltal, hogy minőségi „szolgáltatást” nyújtunk, folyamatosan megújítva, bővítve repertoárunkat. Ezen belül, a zene a tánc és a játék mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak zenés mesejátékaink. Célunk a jövőben
minél szélesebb körben megismertetni a közös zenélés, éneklés, táncolás
és játék örömét, hogy felnőttként nyitottabb, boldogabb anyák, apák
Nagy
Zoltán
|